Quantcast
Channel: Szülinap, névnap, házassági évforduló – Mai Móni
Viewing all articles
Browse latest Browse all 33

Szülinapok, torták

$
0
0
A szülinapi ünnepségsorozat első felvonása lezajlott az elmúlt két hét során. Erről minden évben beszámolok, hogy a család három tagja novemberi: Nóri nyitja a sort november 4-gyel, a férjem következik 9-én, végül Zsófi 14-én – és majd legközelebb december 30-án tortázunk, Bálint született akkor.

Ezúttal Nórit nem negyedikén ünnepeltük, mivel életvitel-szerűen immár Budapesten lakik, 6-án, pénteken jött haza. Érkezése előtt Bencével és Zsófival vásároltunk hat darab világító rudat (glow stick, you know), mert a gyerekek azt találták ki, hogy majd ezekkel előugrunk a sötétből, és nem túlságosan, de azért megijesztjük, na jó, inkább meglepjük az ünnepeltet.

Hát ki gondolta volna, hogy aznap este késik a pesti busz, fél órát ücsörögtünk a sötétben, mire hallottuk, hogy nyílik a kapu. Akkor indítottuk kedvenc boldogszülinapos zenénket, és megtörtük a rudakat. Neonszínű fényár borult a konyhára, rögtönzött koreográfiánkat rögzítette a belépő telefonja, mert a keze ügyében volt, és gyorsan tudott reagálni meglepő produkciónkra.



Mivel már késő volt – háromnegyed tíz -, az ajándékot átadtuk, de a tortázást másnapra halasztottuk, pár barátot hívtunk a családi kört kiegészítendő. Gyorsan összedobtam kedvenc spanyol halsalátánkat, ami anno Sevillába juttatott, egy adag görög húsgombócot, amelynek receptjét még nem tettem fel ide, továbbá lepénykenyeret és mártogatósokat.

SAM_0054Persze, finomak voltak ezek is, de úgyis mindenki a tortát várta, ami ezúttal sütőtökös gyümölcsös volt, a krémsajtos-tejszínes krémben volt a sütőtök, a tetejét gyümölcsökkel díszítettük, még friss málnát is hozott a Málnás Miki erre az alkalomra.

SAM_0074Lány tortával.


Ja igen, a pezsgőnk meg Kreinbacher. Mert amióta kóstoltuk, azóta ez az igazi pezsgő, meg még a Villa Sandi.

SAM_0059Lány pezsgővel.


Ezzel megkezdődött az év végi ünnepségsorozat, ami 9-én, hétfőn folytatódott egy újabb tortával. A sokak által kedvelt csokis pitét kapta emberem, mécsessel kirakott 44 mellé.

SAM_0131Aztán Zsófi következett, de az ő szülinapjának külön bejegyzést szentelek, mert meg akarom osztani veletek a mascarponés Oreo torta receptjét. Mert azt kérte.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 33