Szülinap, névnap, házassági évforduló

Nem, most nem én készülök. Nem én rohangálok, futkosok, vásárolok és dugdosok az ünnepelt elől ezt-azt; most engem ünnepelnek.
36 lettem. Nincs túl nagy jelentősége, nem szoktam számot vetni a születésnapjaimon, rajtam kívül általában el is feledkezik róla mindenki; életem párja ama törvény alapján, amely kimondja, hogy „a házasság két olyan ember szövetsége, akik közül az egyik mindig megjegyzi, a másik mindig elfelejti a nevezetes dátumokat”, a gyerekek pedig még nem elég nagyok ahhoz, hogy a sajátjukon kívül más szülinapját is számon tartsák.
Illetve, így volt ez mostanáig. Három nappal ezelőtt ugyanis Bálint fiam – aki 11 lesz hamarosan – váratlanul így szólt:
- Anya, boldog szülinapot!
- Köszi, Bálintkám – feleltem – , de tudod, majd csak pénteken lesz. Amúgy is, nem szoktuk megünnepelni. Apa is elfeledkezik róla, meg sokszor én is… – füllentettem. Mármint, ami az utolsó tagmondatot illeti. Mert nem szoktam elfelejteni. És bármennyire is mondom, hogy nem érdekelnek a szülinapok, bizony, rosszul esik, ha a szeretteim nem köszöntenek meg. Szóval, erre Bálint a vállamra tette a kezét, mélyen a szemembe nézett, és azt mondta:
- Anya, megígérem neked, hogy most senki sem fogja elfelejteni, jó? Ezt most én ígérem! – Hűha, ez már valami, gondoltam magamban, és innentől kezdve három napon át számos helyzet késztetett ajakharapdálásra, hogy ne nevessek, nehogy észrevegyék, hogy észrevettem, tudom, látom, hogy valami készülődés zajlik.
E fenti párbeszéd után Báint hamarosan újra megjelent a színen.
- Anya, szereted az aranyló zöldet?
- Igen, szeretem.
- És a pirosat?
- Jó a piros is. De ha a kettő közül kell választanom, az aranyló zöldet mondanám.
- Oké…. csak úgy kérdeztem… – mondta erre, és eloldalgott.
Másnap hétéves Bence fiam tette fel a nagy kérdést:
- Anya, megmondjam, kapsz-e valami ajándékot a szülinapodra? – a szeme huncutul csillog, és izgatottan dörzsöli össze a tenyerét.
- Háát, szerintem ne. De azt főleg ne, hogy mi lesz az ajándékom, jó?
- Áááá, azt nem, azt nem mondanám el…!!! – és odébbállt. A következő 24 órában kaptam néhány rajzot, sőt, egy csuhéból készült repülőt, ez utóbbit Bencétől, az iskolában készítették, és, mint fogalmazott, „azért adom neked, mert én mást nem tudok”. Tegnap délután Nóra lányom (12) tűnt el Bálinttal délután egyszer csak. Két gyerek, akiket irtó nehéz otthonról kirobbantani, főleg egymás társaságában. Amikor előkerültek, némi zacskócsörgéssel fűszerezve, meglepetten kérdeztem őket:
- Hát ti meg hol voltatok?
- Sétáltunk – vágták rá úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Amikor ezt a szitut később előadtam a férjemnek, mindketten fetrengtünk a nevetéstől, persze nem túl hangosan, nehogy rájöjjenek a drágák, hogy róluk van szó.
A hálószobában voltam éppen, amikor hallom, hogy az ajtóban Bálint fiam kérdezi az apjától,bár suttogó hangon, de mégis hangosan:
- Na, szóltál a Tomi bácsiéknak? – Ó te jó ég, azért ekkora banzájt nem szeretnék, röppent át az agyamon. Apát tavaly azzal leptük meg a szülinapján, hogy meglepetés-partit szerveztünk neki, ahova meghívtuk a barátainkat, két családot, az egyik családfője az említett Tomi bácsi. Az a buli jól sikerült, de azt… hááát… azt én szerveztem, rengeteg munka volt benne. No mindegy, állok elébe, ha valaki bevállalja… Bár Apa nem az a típus. De még ezt is megcsinálná ez a kópé Bálint, hát igen.
Ma reggel beköszöntött a szülinapom. Úgy tűnik, idén valóban nem merül feledésbe. Mutatta ezt az is, hogy az oviba-isibe való indulás előtt az ötödik évéhez közeledő Zsófi elém perdült a konyhában, és nekem szegezte a kérdést:
- Na, anya, mikor főzünk tortát?
- Milyen tortát?
- Hát tudod, olyan szülinapit.
- Zsófikám, én ma nem főzök tortát.
- Jaaaa, persze, tudom már, venni fogunk ott a tortás boltban! Tudod, ott a… – eddig jutott a mondókájában, amikor Nóri elkapta a könyökénél fogva, és szigorúan rászólt:
- Na gyere csak Zsófi, most bemegyünk szépen a szobába játszani! És Zsófi ment. Szerintem kezdte sejteni, hogy valami rosszat mondott.
Hát ilyesmiken somolygok három napja. Kíváncsi leszek, végül mi sül ki ebből a nagy susmorgós készülődésből…

Hasonló bejegyzések:

Szülinapi zsúr – VKF! XXVII.

szulinap2_250

Milyen legyen egy szülinapi buli?

atorta2

Szülinapi Ünnepi Játékok

Móni-132

Csoki a köbön – szülinapi torta

Az a helyzet, hogy novemberben három szülinaposunk is van.
Nóra lányom 4-én, életem párja 9-én, Zsófi 14-én született.

Kész tortamérgezés.

A kicsi ezúttal csokitortát rendelt, ami valami egészen nagyszerűre sikeredett. És nem is nehéz elkészíteni.

Először is, a hozzávalók:

6 tojás

6 kanál cukor

6 kanál liszt

2 kanál cukrozatlan kakaópor

3 tábla csoki (ebből egy volt 70 %-os ét, plusz volt két mezei, egy tej, egy ét)

6+2 dl tejszín (6 a krémhez, 2 a díszítéshez)

porcukor

lekvár a piskótalapok megkenéséhez (szerintem a meggy a legjobb, de ezesetben cseresznyét használtam)

2 csomag dr. Oetker Zselatin fix

1 csomag habfixáló, a díszítésre szánt tejszínhez

Tehát, az ünnep előtti estén hat tojásból a szokásos módon piskótát készítettem, és mielőtt a fehérjét a sárgás masszához kevertem, utóbbiba adagoltam 2 kanál cukrozatlan kakaóport.

Négy 26 cm átmérőjű lapot sütöttem ebből.

Közben felovasztottam a 70 %-os étcsokit, és a tejtábla felét, majd 6 dl tejszínt felvertem 2 csomag Dr. Oetker Zselatin fix-szel. Adagoltam hozzá némi porcukrot, és belekevertem az olvasztott csokit.

Bár meggylekvárral lett volna a legjobb, itthon volt még egy üveg a szomszéd nénitől kapott cseresznyéből gyártott lekváromból; nos, ezt kentem a piskótalapra, majd rá a krém harmada került; következő lap, lekvár, krém, következő lap, lekvár, krém, és a negyedik lappal lezár. És ezt az utolsó lapot is megkentem lekvárral. A maradék másfél tábla csokit megolvasztottam, és bevontam vele a tortát. Másnap, a szülinapozás előtt feldíszítettem tejszínhabbal, és egy kis kandírozott narancshéjjal.

Hasonló bejegyzések:

Mangókrémes csokitorta

fotó-3

A legtutibb sütőtökös süti: csokis!

asütőtökös

Sütőtökös, zabpelyhes és csokis

A túró és a csoki találkozása: Túró Rudi torta, ahogy én készítettem

Bálint fiam 12 éve, december 30-án született olyan megfontolásból, hogy mivel már túlhordott volt tíz nappal, és egyre biztosabb császáros, az orvos nem akart műtétet saját szilveszteri programként. Már két hete kórházban tartottak, szülőnők jöttek-mentek, én maradtam, mint valami kövület. Az egyik doki elment szabadságra, amikor visszajött, döbbenten nézett rám: “nahát, maga még itt van? Szegény…” Szóval, harmincadikán a saját orvosom nézegette a papírjaimat, vizsgálgatott, nyomkodott, vakargatta a fejét időnként, aztán megkérdezte: “ettél ma már valamit?” “Hát,” mondtam, “nem adtak, hátha ma műtét lesz…” “Ja, te már így készültél? Akkor menjünk…” Így született meg Bálint Szilveszter előtt egy nappal.

Másnap este a nővérek, beteghordók, az ügyeletes orvos kisebb bulit rendeztek a társalgóban, ahova engem is invitáltak, ott is voltam, bár azért nem táncoltam… Aztán éjfél után jött egy kismama szülni, és huss, mindenki szétrebbent.

A tegnapi szülinapi mikrobulira (négy gyerek jött vendégségbe mindössze) anyósom receptjei közül választottam egyet, amelyik Nagy indiánfánk néven fut. Az eredeti recept így szól:

6 tojás sárgáját 6 evőkanál porcukorral és késhegynyi szódabikarbónával nagyon habosra keverünk. Hozzáadunk 6 evőkanál lisztet és a tojások kemény habbá vert fehérjét. Kikent tortaformában megsütjük. Ha kihűlt, tetejéről ujjnyi vastag szeletet levágunk, az alsó fél belsejét pedig kikaparjuk. Ezt 3 dl felvert tejszínnel és 3 evőkanál porcukorral keverjük össze, visszatöltjük az üregbe és a levágott lapot visszatéve rá, az egészet a feje tetejére állítjuk. Keserű csokoládé-öntettel vonjuk be, amelyhez egy kanál kakaót 2 kanál cukorral tűzről levéve simára keverünk, benne 2 dkg vajat. Langyosan öntjük az indiáner bombára, és megdermesztjük. Hűtőszekrényben jól kifagyasztjuk.

Mivel tíz személyre készült a torta, 8 tojásból készítettem a piskótát. A tölteléket illetően kicsit változtattam a recepten: felolvasztottam egy tábla étcsokit, összemelegítettem 1 dl tejszínnel, és ebbe forgattam bele a piskóta kikapart belsejét. Utána kevertem össze a 3 dl felvert tejszínnel.

A bevonatot is 1 tábla csoki+1 dl tejszín keverékével készítettem, nem a recept szerint; szépen megszilárdult, de ettől nem szabad azt várni, hogy majd kemény is lesz.

Jobb ötlet és idő hiányában tejszínhabbal díszítettem.

Nem volt rá panasz.

Hasonló bejegyzések:

A szülinap

Móni-132

Csoki a köbön – szülinapi torta

atorta2

Szülinapi Ünnepi Játékok

apatorta1

Szülinapok, expressz torták

Délelőtt szüreti előkészületek voltak apósomnál , sikerült egy jó adag, nagy elismerést kiváltó töpörtyűs pogácsát sütnöm; délután az egyetemen okosodtam, fél hét körül értem haza, kicsit előbb, mint szoktam, így megleptem a szülinapi ünnepségen dolgozó családtagjaimat.
Tortát készítettek nekem; keksz alap, túrós-joghurtos krém, majd szőlő és zselé; a tortagyűrű rajta maradt, mert a krémnek nem volt elég ideje megdermedni – de nagyon finom volt.

A kép diszkréten sejtetni engedi koromat; csak a félreértések elkerülése végett, nem 93 éves vagyok.

Hasonló bejegyzések:

Málnás joghurttorta

at1

Epres túrótorta sütés nélkül by Nonó

a26

Csirkemáj olaszosan, meg egy kis gyereknevelés

r%C3%A1k%C3%B3czi-004

Rákóczi túrós újragondolva

A novemberi szülinapok sorában elérkeztünk az utolsóhoz: Zsófi ma betöltötte 8. évét.
Szíve vágya volt már több, mint egy éve a Playmobiltól a lovas karám játék; türelmesen kivárta, hogy elérkezzen az az idő, amikor megvehettük (merthogy nem olcsó) – és ma meg is kapta.

Boldogsága határtalan volt, a játék összerakásának másfél-két órája alatt sem csökkent a lelkesedése. Mindig elámulok azon, hogy ki vannak találva ezek a játékok, még egér is van. És lókaki. Ezt szúrta ki Zsófi több, mint egy éve, amikor először nézegette meg a játék dobozát: hogy nem hiányzik a trágya sem – és onnantól csak úgy emlegette, “a lókakis játék”.

Látjátok a lókakit?

Ha bárki megkérdezte tőle, mit szeretne szülinapjára vagy karácsonyra, mindenkinek mindig azt mondta: lókakis játékot. Ez aztán persze némi magyarázatra szorult a részünkről, hogy konkrétan mire is vágyik a gyermek.

A lókaki összetakarításához van persze mindenféle szerszám, meg van amolyan büfé-szerűség, ahol az emberek ihatnak.

A torta: ma még annyi időm sem volt, mint Apa születésnapján, amikor azért egy francia csokitortára futotta; délelőtt a keszthelyi lakást pakoltuk ki, mert a vevőnk költözne már befelé, délután egyetemen voltam, a férjem kosáredzést tartott, úgyhogy hatkor értünk haza mindannyian. De egyetem előtt elrohantam a keszthelyi Pálma cukrászdába, és vettem egy somlói galuska tortát: azt kell mondanom, majdnem olyan jó volt, mintha saját készítésű lett volna. Ha a szélére nem hulalából nyomnak habot, hanem igazi tejszínből, senki meg nem mondja, hogy nem házi.

Itt még Zsófi befogta a szemét, hogy meglepetés legyen neki a torta.

A legkisebb nyolcéves lett. Ez számomra azt is jelenti, hogy a mai nappal Állam Bácsi levette rólam gondoskodó kezét, és kilökött a munkaerőpiacra. Nem vagyok többé főállású anya. Át kell javítanom a profilomat, mondjuk, mellékállásúra.
Part-time mother.

Hasonló bejegyzések:

Under pressure – Nyomás alatt

5-1

Életrecept

6773-allatpark-keszthely-1344761363

Gyerekkel vagy gyerek nélkül: Festetics Imre Állatpark!

Mr. Ambulance Driver, I’m a real survivor – Sevilla, még mindig csak az 1. nap

Bence, a mi kis különleges Bencénk 11 éves lett.
A sorban ő a harmadik, amikor született, azt hittem, vele megy majd minden, mint a karikacsapás, rutinból; nos, erre alaposan rácáfolt, nála semmi nem úgy működött, mint az előző kettőnél.
A legnagyobb különbség közte és idősebb testvérei között az érzékenysége. Annyira finomak a kis adó-vevői, hogy minden rezdülést észrevesz. Ő az a gyerek, aki, ha tudja, hogy kicsit szűkösebb napok járnak, de megengedem, hogy válasszon magának valamit a boltban, biztos, hogy a lehető legolcsóbb megoldás mellett dönt.
Mivel császármetszéssel született – mint mindegyikük -, nem kerülhettem vele egyből közös szobába, csak a harmadik napon. Addig folyamatosan panaszkodtak rá a csecsemős nővérek, különösen az egyik, mérges is voltam rá, hogy mondhat olyat egy újszülött babára, hogy “rossz”. Mert sír. Az történt, hogy amikor három óránként kihozták, aludt, amikor visszavitték, felébredt, sírt, adtak neki teát. Aztán, amikor három óra múlva újra megkaptam, hogy, hogy nem, aludt. Amint lehetett, azonnal kértem, hogy kerüljünk közös szobába, és láss csodát, fél nap alatt beállt a három óránkénti ébredésre, nem sírt, ott pihegett mellettem. Aztán elég sokáig nem is mozdulhattam a közeléből; folyton látni akart, ha a konyhában dolgoztam, oda kellett tennem magam mellé babahordozóban, onnan tartott szemmel.
Általában nem viselte jól a változásokat – ma már azért ez nincs így.
Most már nagyfiúsodik, gyakran “bekóstolja” 14 éves bátyját, hiába mondom, hogy a fizikai adottságokban még nem egyenlőek, nincs esélye, inkább ne…

Három éves volt, amikor megszületett a négyes számú versenyző, Zsófi. És bármennyire igyekeztem, hogy Bence ne érezzen belőlem kevesebbet (persze, nemcsak ő, a testvérei sem), megviselte az az időszak.
Mindezek ellenére Zsófival nagyon jól megvannak, négyük közül ők vannak meg a legjobban egymással, legalábbis most. A húga egyenesen rajong érte, ő pedig egy nagyon okos, kedves fiúcska, akit nagyon szeretünk!

Zsófi ajándéka Bencének. A szülinapi tortázáshoz gyülekezik a család.:-)

A tortát illetően az ünnepeltnek egy kérése volt: ne csokitorta legyen. Nem az lett, hanem: Raffaello torta.
Zsófiék farsangjára az egyik anyuka hozott egy tálca sütit (Raffaello szelet), ami állítólag olyan finom volt, hogy az csuda, és fénymásolt újságkivágáson másnap keringeni kezdett a recept a szülők között. Zsófi nekem is hozott egy példányt, noha ő nem kóstolta a sütit, de hitt a többieknek. A fénymásolt újságlapot letette elém az asztalra:
- Képzeld, ezt a Boldi anyukája sütötte.
- Jaj, Zsófi – szólt közbe Bence -, nem ezt sütötte, hanem egy ilyet. Ez egy újságban megjelent recept.
- Ja, tényleg – kontrázott most már Zsófi -, és különben is, anya sokkal finomabban el tudja készíteni, mert híres gasztroblogger.
Hümmögtem magamban, és gyenge próbálkozást tettem (na, hát még azért nem…), hogy megingassam a gyermeket ebben az elképzelésében, de a kijelentése annyira határozott volt, hogy végül ráhagytam. Hátha egyszer be is teljesedik…

A recept meglehetősen hosszú, ezért elhatároztam, nem is pötyögöm be, csak ha minimum öten követelitek itt alant. Annyit elárulok, hogy a tésztákban mindössze két evőkanál rétesliszt van, a legnagyobb hányada kókuszreszelék, tojásfehérje és cukor. A barna tésztába ezen felül kakaópor került, a krém pedig vanília puding.
Szóval, szeretnétek a részletes receptet?

Hasonló bejegyzések:

Top 5 túrós süti

Ki vagyok én?

amiki

A Mikulás édességei

5-1

Életrecept

Zsófinak tegnap volt a névnapja; mindkét neve révén, ugyanis a Zsófia mellett a Szonja is az övé. Tulajdonképpen ugyanaz a név, ugyanazt jelenti mindkettő: bölcsesség. Legkisebbünk szokott is ezzel hencegni, hogy ő duplán bölcs.
Azt már többször elmondtam itt, hogy én Szávának szerettem volna elnevezni, de az egész család leszavazott, és a mai napig sajnálom, hogy nem voltam kitartóbb, vagy inkább ragaszkodóbb ehhez a névhez. Szófia volt a következő ajánlatom, hát abból maradt a Zsófia, de a Szonjából már tényleg nem engedtem.
Ehhez képest Fifinek hívom mostanában, ami cseppet sem olyan elegáns, mint az általam preferált nevek, de legalább vicces, mintha valami kis kutyuska lenne.
Zsófi rajong Bogyóért, a múltkor is, vacsoránál egyszer csak felsóhajtott, és így szólt:
- Hogy nekünk eddig is már mennyi örömünk volt ebben a kutyában…!
És azt kérte, hogy nénapjára kapjon egy bogyós pólót.

Azért is gondoltam, hogy felteszem, mert egy nap alatt személyre szabott ajándékkal tudunk meglepni bárkit. Vásároljunk hozzá egy fehér pólót, készítsünk, vagy keressünk elő egy megfelelő fotót, majd bízzuk szakemberre, hogy hozza össze a kettőt.
A képen látható ajándék 3000 forintba került összesen, de csak azért, mert nem a legolcsóbb fehér pólót választottam. 1500-ért nyomtatták rá a képet.
Az élmény megfizethetetlen.

Hasonló bejegyzések:

Diétás ebéd vagy vacsora: zöldséges sertésragu édesburgonyával

Alejandro – Sevilla, 2. nap

p16n22s3ik1n4b3mi1ie4mqq1ufa1

Mit sportoljak?

Körtés édeskömény saláta márványsajttal

Nos, tegnap volt a szülinapom – és sosem hittem volna, de eljutottam oda, hogy nem kürtölöm világgá, hányadik. Kaptam virágot, Nóra lányomnak köszönhetően tortát is, meg egy klassz táskát, Bencétől két Agatha Christie- könyvet, Zsófitól pedig egy nagyon aranyos saját készítésű ajándékot; ezt akarom megmutatni. A megvalósításban Zsófi segítségére volt barátnője, Anna.

Noémi a kutyakozmetikus.

Aranyos, nem?

Hasonló bejegyzések:

Vasárnapi irodalom

Mascarponés réteskosarak karamellizált körtével

Zöldséges rakott csirkemell

Mr. Ambulance Driver, I’m a real survivor – Sevilla, még mindig csak az 1. nap

Bence fiam, aki ma 13 éves, már január elején megkörnyékezett igényével, miszerint kosárlabda-tortát szeretne.

Keresgélt is a neten, és talált egy ilyen videót:

- De nem kell ám ilyen – könyörült meg rajtam. Akkor mutatta ezt a képet:

Kezdtem kivitelezhetőnek látni a projektet, és végül a torta ilyen lett:

Az alapja egyszerű piskóta 6 tojásból, félbe vágva, és tejszínes-mascarponés krémmel megkenve. Mivel csak piros marcipánt kaptunk, narancssárgát nem, ezért lett a borítás piros; feketét viszont esélyünk sem volt fellelni, így azt találtuk ki, hogy étcsokiba mártott mazsolákkal (Lidl) rakjuk ki a labda mintáját. Igazság szerint vajkrémmel kellet volna fedni a tortát borítás előtt, de Bence kérésére ettől eltekintettem; a vajkrém biztosítja, hogy a marcipán a helyén marad, ugyanakkor azért nem jó alá más, pl. ez a tejszínes krém, mert rövid idő alatt felolvasztja a marcipánt, aminek nagy része porcukor.

Családilag vállaltuk, hogy a torta nagyon hamar elfogy, a marcipánnak nem lesz ideje felolvadni. Így is lett.

Mivel egy 20 dekás marcipántömbbel kellett megoldani a borítást, ezért kinyújtottam, a torta tetejének a méretére vágtam, majd a mintázatnak megfelelően feldaraboltam a marcipánt. A darabokat elhelyeztem a tortán, és kiraktam a közöket a mazsolával. A maradék marcipán pont elég lett az oldal befedésére.

Az ünnepelt maximálisan elégedett volt, a befektetett munka és idő arányában én is, de azért, torta ide, torta oda, a legnagyobb örömöt az ajándék okozta…

Hasonló bejegyzések:

Szülinap ismét

atorta5

Torta No.3.

atorta4

Torta No.2.

atorta6

A legegyszerűbb a legjobb: Sport torta!

18 évvel ezelőtt, cirka eddig a napig azért szurkoltam, hogy a lányom, akivel kilenc hónapos terhes voltam, nehogy október 31-én, vagy november 1-én szülessen, ne árnyékolja be egész életét a halottas ünnep.

Akkoriban helyi újságíróként dolgoztam, és az október végén megtartott képviselő-testületi ülésen – amiket mindig végig kellett szenvednem, hiszen tudósítani kellett róluk – az egyik kollégám megjegyezte, ha zárt ülést rendelnek el, és a napirendi pont erejéig ki kell menni az ülésteremből (ilyenkor a folyosón szoktunk várakozni), véletlenül se hagyjam bent a kabátomat.

Nagyon vártam már, hogy a terhesség végére érjek, mivel folyamatos ijesztgetések között teltek az előző hónapok.

Mindenki arról áradozik, hogy várandósnak lenni milyen nagyszerű; hát, van, amikor az, de felhívom a leendő kismamák figyelmét, hogy valamiért ilyenkor az ember környezete, illetve maga az egészségügy is azon van, hogy minél többször megijessze a várandós nőt.

Tehát a fent említett, első terhességem megállapításakor az orvos közölte velem, hogy “de valószínű, hogy nem él a magzat”, menjek vissza másnap ultrahangra. Visszamentem, hát, élt.

Halálra rémítettek a 16. heti AFP elnevezésű vérvétel után, amely vizsgálat a nyitott gerinc lehetőségét hivatott kizárni, avagy feltételezni. Ugyanis mindenféle indoklás nélkül csak egy szigorú hangú levelet kaptam, hogy “saját érdekében jelenjen meg a Zala Megyei Kórház genetikai osztályán”, vagy hol, már nem emlékszem pontosan, egy biztos, hogy ott álltam vagy tizenöt megszeppent kismamával együtt, és kiderült, hogy száz esetből talán egy-kettőnél van tényleges baj, az eredmény már attól rossz lesz, hogy a vizsgálathoz szükséges vért a 16. hét előtt, vagy után veszik le egy héttel, és nem pontosan akkor.

Aztán, az orvos állandóan leszúrt, hogy túl sokat hízom. Vizesedtem, a lábam bedagadt, és én magam is megrémültem, milyen sokat mutat a mérleg – de úgy éreztem, tehetetlen vagyok, és csak az egész végét vártam.

Egészen október 30-ig, amikor – még mindig munka miatt rohangászva, első gyerek volt, lapzártáról mentem a szülészetre – a polgármesteri hivatalban leestem a lépcsőn. Két hivatalnok segített fel halálra vált arccal, és hát mit mondjak, az én nadrágom is tele lett. Siettem haza, amennyire tudtam, lefeküdtem, és minden percet órának éltem meg, amíg újra nem éreztem, hogy a baba mozog. És akkor már az sem érdekelt, hogy a következő napon, vagy az azutánin születik, csak legyen egészséges.

Öt nappal később világra jött, mint első gyerekünk, és Nóra Laurának neveztük el.

Öt nap múlva tizennyolc lesz, és olyan gyönyörű fiatal nő lett belőle, hogy néha, amikor ránézek, megdöbbenek. Szép, okos, tele értékekkel.

Annak az esésnek semmi nyoma, szerencsére.

Hasonló bejegyzések:

Zugblogger a blogzugból

Szeretem az olívabogyót! – avagy hogy kerültem Sevillába, 1. rész

5-1

Életrecept

DSCF5565

My Valentine

Tudom, most lesznek, akik megbotránkoznak. Mert mi szeretjük a viccet, és szeretünk viccelni egymással, de sokaknál egy szülinap alkalmából ez nem fér bele. Emlékszem, Zsófi hegyomlás tortájánál kaptam egy kommentelőtől olyan kritikát, hogy csak na – amiatt, hogy a munkáim alakulása miatt az utolsó napon vettünk ajándékot, illetve, hogy a torta szétcsúszásánál azzal vágtam ki magam a szorult helyzetben, hogy a neve hegyomlás, és hogy ezzel kvázi becsaptam a gyermeket.

Nos, nálunk az évek alatt kialakult családi szokás az lett, hogy a szülinapost a mobil eszközöknek köszönhetően az ágyánál hangos zenével ébresztjük. Mostanában az alábbival. Ez a szám annyira gáz, hogy először majdnem a földön fetrengtünk tőle, most már csak simán nevetünk.

Aztán, a reggeliző asztalon mécsesekből kirakjuk az aktuális évszámot, és az ünnepelt a további zenék hallgatása közben reggelizik; az én örök kedvencem Stevie Wonder.

Utána jön az LGT. Ez a szám a Harmincéves vagyok című musicalből való, amely a Presser-Adamis szerzőpáros második musicalje volt a Képzelt riport után. De nem lett olyan híres.

A dalt sokan a Csík zenekar feldolgozásában ismerik, én szeretem, a családom nem nagyon, ezért ezt az ünnepeltre sem erőltetjük.

Aztán itt van az Alma együttes, amelyet sokan szeretnek, én nem. Ezért ezt sem erőltetem – külön kérésre viszont elhangozhat, persze.

Szintén vicces dal a Peller Anna és Fásy Ádám előadásában a Boldog születésnapot, ettől sokkot kaptunk elsőre, azóta viszont küldözgetjük a barátainknak jeles napok alkalmából – de szigorúan csak azoknak, akik értik a tréfát.

Hát így kezdődik nálunk a szülinapi reggel. Van még jó zenétek?

Hasonló bejegyzések:

Boldog 2011-et!

Mi kell a boldogsághoz?

Móni-317b

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Boldogság

Zsófi lányom most, a 11. szülinapjára egészen különleges ajándékot kapott: Micit, ezt a fantasztikus, aranyos babát.

Aki csak meglátja, meglepetten kiált fel, hogy te jó ég, ez milyen aranyos, nézegetik, forgatják, nevetnek. Azt hiszem, ez benne a legvarázslatosabb: mosolyt csal az arcokra.

Mici. Mosolyt csal az arcokra.

Egy ismerősöm, miután mutattam neki Micit – aki egyébként készítője után kapta nevét -, elmesélte, hogy a napokban jött rá arra, mi idegesítette mindig a Barbie babákban.

– Most esett le, hogy mi gyerekkorunkban anyáskodtunk a babák felett. Öltöztettük, fürdettük, fésülgettük, hoztuk-vittük őket. De ezek a Barbie-k nem anyai ösztönöket váltanak ki: ezeknek vásárolni kell. Férjet, házat, autót, ruhákat, mindent.

Erről eszembe is jutott egy vicc:

– Melyik jobb, szingli Barbie, vagy elvált Barbie?

– ???

– Elvált Barbie, mert annak tartozéka Ken háza, Ken nyaralója, meg Ken autója.

Itt most nem telcsin dumcsiznak.

Azt hiszem, a poén nagyjából jól jellemzi ezt a meglehetősen elnagyolt testarányokkal rendelkező babát; Barbie neve a szlengben pejoratív kifejezés lett, ugyanúgy, mint a “szőke”. 1959 óta gyártják, népszerűsége gyakorlatilag töretlen annak ellenére, hogy rendszeresen viták középpontjába kerül: káros-e vagy nem?

Szakemberek szerint a Barbie baba nagyban hozzájárul a fiatal lányok, nők testképzavaraihoz, ma már az alsótagozatos lányok gondolataiban ott a fogyókúra, meg az, hogy vigyázni kell, nehogy meghízzanak. Számomra a leginkább mellbevágó Barbie-élmény a terhes kivitel volt, egyszer láttam, fel lehetett rá pattintani a terhes hasat, meg le. Minden más persze maradt rajta ugyanolyan vékony, ami egyébként is durva, biztosan olvastatok már arról, hogy a nyaka igazából el sem bírná a fejét, sőt, járni sem lenne képes, a belső szervei pedig nem férnének el a vékony derék mögött.

Az ominózus terhes Barbie…

A babázás fontos játéka a kisgyerekeknek – jobbára kislányoknak: segít feldolgozni a hétköznapok pozitív-negatív történéseit. Hogy ez az igény a gyerekekben mennyire benne van, azt jól mutatja az, amit Horváth Attila írt A szovjet család- és házasságjog című tanulmányában:

“A szovjet kislányoknak a húszas években nem volt szabad babával játszaniuk. Helyette miniatűr gyárakat, esztergapadokat, géppuskákat kaptak. A természetes ösztönök még a falanszternél is erősebbnek bizonyultak. A kislányok bepólyálták, csicsígatták a gépeket, puskákat.”

Ez azért érdekes, mert ha a puskák mögé a kicsik oda tudták képzelni a valódi babákat, akkor lehetséges, hogy a Barbie-t sem úgy látják, ahogy mi; és inkább mi magunk vagyunk számukra a minta, mint a hosszúlábú baba. Nem biztos, hogy a fiatal lányok azért testképzavarosak, mert kiskorukban sok Barbie babájuk volt, hanem inkább azért, mert az anyák is folyton fogyóznak. Ellenpólusnak persze fel lehet hozni azokat, akik valóban Barbie-ra akarnak hasonlítani, ám úgy gondolom, ott a családi környezetet is érdemes lenne megvizsgálni.

Még gyerekem sem volt, amikor megfogadtam: ha lesz lányom, soha nem veszek neki Barbie babát. Nem is vettem. Ellenben a rokonok… nos, ők ellátták őket többel. De ha még otthonról ki is tiltottuk volna a nemkívánatos játékszert, akkor játszhatnak vele az oviban, a barátnőknél – tehát gyakorlatilag elkerülhetetlen a “találkozás”. Akkor meg inkább legyen, mint hogy titkos vágyálom maradjon. Egyik lányom sem volt Barbie-fan, egyébként, a többi baba mellett elcsusszant az a néhány, amivel a nagypapám, mamám, és más, az elveinket nem igazán ismerő családtagok ajándékozták meg őket.

Érdekes, hogy Mici teljesen más kategória: talán a készítés módjában van a titok, hogy átjön a művön a szeretet, amit beletettek – nem tudom; de azt látom, hogy hosszú távon Zsófi mellett marad.

Hasonló bejegyzések:

Őstermelői piac nyílt Gyenesdiáson – itt a BAB!

fotó 2(16)

Fotók az albumba

Öt nap, hat gyerek

5-1

Életrecept

Nemrég nagyobbik lányom azzal állt elő, hogy közeleg barátnője, Petra 18. szülinapja, és meglepetés bulit szeretnének neki szervezni a többi barátnővel közösen, az ő otthonukban. Arra gondoltak a többi szervezővel, hogy az ominózus szombati napon Petrát foglaljam le, legyek szíves úgy tíz órától délig.

Mondjuk hívjam el fotózni.

Petra ugyanis hobbifotós, már fényképezett nekem többször, és beszéltünk is róla, hogy valamikor jöjjön el az üzembe, és készítsen olyan képeket, amelyek bármikor használhatóak, hangulatosak. Na de most kicsit elbizonytalanodtam: hogyan fogom Petrát két órán át lekötni pont szombat délelőtt, amikor dolgozom és egyúttal sietek is, mert nem igazán szeretem, hogy szombaton dolgoznom kell, de most ez van, hát megcsinálom, persze. És hogyan állom meg, hogy ne szóljam el magam?

Na mindegy, Petra jött, pont akkor, amikor a kész torták már kiszállításra kerültek, az aznapiakból meg semmi sem volt készen, ezért megbíztam a munkafázisok fotózásával. Szorgalmasan neki is látott. Mondtam neki, ha épp nem csinálok semmi érdekeset, keressen magának témát. Keresett.

Ezen a fotón én vagyok a háttérben, az előtérben pedig három karamellás sajttorta alapja várja, hogy lenyomkodjam a formába, és elősüssem.

Na, hát ez meg itt a kétszázas gyűjtő üvegem. Cirka 12 ezer forintot tartalmaz itt a képen (azóta többet), és azért van benne papírpénz, mert az a szabály, hogy ha bárki kivesz belőle, csak nagyobbat lehet visszarakni.

Ezen a képen is rajta vagyok.

A legkedvesebb gépem, aminek szintén története van, majd egyszer elmesélem.

A sajttorta alapok már lenyomkodva, most épp a szilvás pite készül.

_DSC3998

Előtérben a szilvás pite, már a morzsa is rajta van, mehet a sütőbe. _DSC4011

Diós lapok. _DSC3985

A legjobb kesztyű sütéshez. Majdnem könyékig ér, így mostanában nem égetem össze a kezemet. Ennek ellenére a múltkor a hónaljamat sikerült… _DSC4017

Elősütés.

Piskóta.

Eszközök.

Aztán a kész szilvás pite. _DSC4053

Ismét.

Hát úgy elvoltunk, hogy amikor 12 körül Nóra lányom jött Petráért, mondtam neki, várjál, még ne vidd sehova, nem végeztünk. Aztán persze észbe kaptam, hogy a nap valódi célja nem ez, hanem az, ahová most mennek, és hát elengedtem a fotósomat.

Otthon ez várta:

Na meg az ajándék: egy régi Polaroid fényképezőgép, és persze a barátnők.

Sokat gondolkodtam azon, hogy az ember ugye születik egy családba, ahova örökre tartozik, ami meghatározza az identitását, mégis, egyszer aztán házastársa lesz, akivel – jó esetben – sokkal többet él majd, mint a szüleivel. Persze, a kötelék jellege is más.

Furcsa belegondolni, hogy már húsz éve házasok vagyunk, ezt ünnepeltük a minap gyerekeink (azaz Nóri, Bálint, Bence, Zsófi), és az épp nálunk nyaraló unokatesó, Hanna társaságában. Nagyon klassz kis ünnepség volt, a gyerekek előbb elmentek az étterembe, ahol vacsorázni szándékoztunk, díszítettek, előkészültek, és: leveleket írtak nekünk. Nagyon megható, kedves sorokat, amelyekben megköszönték, hogy ilyen jó fej szülők vagyunk… Írásba adták, úgyhogy biztos így van. A levelek oda voltak készítve az asztalra, amíg vártunk az ételre, elolvastuk őket.

Mivel húsz év mégiscsak húsz év, sokat gondolkodtam, milyen ajándékot is adjak az én emberemnek, akivel jóban-rosszban, meg minden, szóval, tényleg valami különlegeset szerettem volna. Eszembe jutott egy sztori, ami 19 éve esett meg velünk; Nóri épp megszületett, talán az első alkalmak egyike volt, hogy anyámra hagytuk, mi pedig elmentünk Balatonfüredre moziba. Még arra is emlékszem, hogy a Deep Impact című filmet néztük meg. Mozi előtt a Balaton-parton sétáltunk, és megszólított bennünket egy utcai rajzoló társaságból egy fickó; elmondta, hogy fiatal képzőművészek, itt rajzolnak egy hónapig Fürden, és ha gondoljuk, valamelyikük készít rólunk egy jó kis karikatúrát. Fel is vázolta az elképzelését: emberem – aki ekkor még kifejezetten sovány, ugyanakkor 193 centi magas volt – állna a Balatonban feltűrt gatyában, hangsúlyozva vékonyságát, mondjuk kiugró térdkaláccsal, jól látszó bordákkal, és a karjában tartana engem – éppen akkor is elég jó húsban voltam.

Bár tetszett az ötlet, nem volt 3000 forintunk arra, hogy elkészíttessük a képet. Sokszor meg is emlegettük az azóta eltelt években, hogy milyen kár, és eszembe jutott, hogy most, erre a nevezetes évfordulóra megrajzoltatom a karikatúrát. A keszthelyi sétálóutcán találtam is karikatúra-rajzolót, aki – ugyan nem 3000-ért – bevállalta örömmel, főleg, miután elmeséltem neki a sztorit.

Elérkezett a nagy nap estéje, becsempésztem az étterembe az ajándékomat, és alig vártam, hogy átadhassam. Eljött a pillanat, előhalásztam a közelembe készített papírtáskából ezt:

Emberem közben a gyerekekkel hozatta be az ő meglepetését, majd átadta ezt:

Hogy finoman fogalmazzak, általános tetszést aratott a két ajándék, visítva nevettünk, talán főleg én, mert hogy ezt nem gondoltam volna. Látszik, hogy amit én kaptam, az profibb munka, férjem szerint pedig az, hogy amit ő kapott, azt nő rajzolta. Nem volt kíméletes velem…

Mit is mondhatnék? Húsz év az húsz év.

Tavaly sok mindent leírtam ezzel a nappal kapcsolatban, azóta eltelt egy év, és ismét itt van : Nóra lányunk 19 éves lett.

Ezen a képen Bálinttal látható, 4 és 3 évesek…

Az elmúlt év során leérettségizett, négyszátizenvalahány pontot szerzett a felvételihez, fel is vették, de úgy döntött, előbb inkább dolgozik, aztán majd ha tényleg tetszik neki az óvónősködés, elvégzi hozzá az iskolát. Úgyhogy most egy budapesti angol nyelvű oviban próbálja ki magát.

Jó látni, hogy önállóan is szépen megállja a helyét.

Úgyhogy most kedvenc családi születésnapi dalainkkal kívánunk neki boldog szülinapot, a messzi távolból.

A többi itt van, ezen a linken, magyarázatokkal…:)

A szülinapi ünnepségsorozat első felvonása lezajlott az elmúlt két hét során. Erről minden évben beszámolok, hogy a család három tagja novemberi: Nóri nyitja a sort november 4-gyel, a férjem következik 9-én, végül Zsófi 14-én – és majd legközelebb december 30-án tortázunk, Bálint született akkor.

Ezúttal Nórit nem negyedikén ünnepeltük, mivel életvitel-szerűen immár Budapesten lakik, 6-án, pénteken jött haza. Érkezése előtt Bencével és Zsófival vásároltunk hat darab világító rudat (glow stick, you know), mert a gyerekek azt találták ki, hogy majd ezekkel előugrunk a sötétből, és nem túlságosan, de azért megijesztjük, na jó, inkább meglepjük az ünnepeltet.

Hát ki gondolta volna, hogy aznap este késik a pesti busz, fél órát ücsörögtünk a sötétben, mire hallottuk, hogy nyílik a kapu. Akkor indítottuk kedvenc boldogszülinapos zenénket, és megtörtük a rudakat. Neonszínű fényár borult a konyhára, rögtönzött koreográfiánkat rögzítette a belépő telefonja, mert a keze ügyében volt, és gyorsan tudott reagálni meglepő produkciónkra.

Mivel már késő volt – háromnegyed tíz -, az ajándékot átadtuk, de a tortázást másnapra halasztottuk, pár barátot hívtunk a családi kört kiegészítendő. Gyorsan összedobtam kedvenc spanyol halsalátánkat, ami anno Sevillába juttatott, egy adag görög húsgombócot, amelynek receptjét még nem tettem fel ide, továbbá lepénykenyeret és mártogatósokat.

Persze, finomak voltak ezek is, de úgyis mindenki a tortát várta, ami ezúttal sütőtökös gyümölcsös volt, a krémsajtos-tejszínes krémben volt a sütőtök, a tetejét gyümölcsökkel díszítettük, még friss málnát is hozott a Málnás Miki erre az alkalomra.

Lány tortával.

Ja igen, a pezsgőnk meg Kreinbacher. Mert amióta kóstoltuk, azóta ez az igazi pezsgő, meg még a Villa Sandi.

Lány pezsgővel.

Ezzel megkezdődött az év végi ünnepségsorozat, ami 9-én, hétfőn folytatódott egy újabb tortával. A sokak által kedvelt csokis pitét kapta emberem, mécsessel kirakott 44 mellé.

Aztán Zsófi következett, de az ő szülinapjának külön bejegyzést szentelek, mert meg akarom osztani veletek a mascarponés Oreo torta receptjét. Mert azt kérte.

Van az úgy, hogy gyorsan kell a torta. Hogy nincs idő hosszasan dolgozni rajta, és ha az ünnepelt maga is egy ilyen gyors torta után vágyakozik, hát az dupla szerencse. Persze, előfordul, hogy valamilyen malőr történik a gyors sütivel – így született nálunk pár éve a hegyomlás torta… De azóta is nevetve emlékezünk meg az esetről.

Bár az Oreo sikere előtt értetlenül állok, nemcsak ez az egy furcsaság van a világon, így aztán meghajtom fejem, és elismerem, hogy vannak dolgok, amelyek okát nem kell keresni. Az van, és kész. Az Oreo világsiker. Ennyi. Nyilvánvaló, hogy tortát is kell belőle készíteni, de sebaj, mert húsz perc alatt megvan. Aztán már csak állni kell hagyni, nehogy hegyomlás legyen belőle.

Azt halkan jegyzem meg, hogy kaphatóak az Oreohoz megszólalásig hasonlító kekszek (Neo a Lidlben, Black and White az Aldiban) jóval kedvezőbb áron, szóval, ha nem ragaszkodunk a névhez, kihozhatjuk a tortát cirka 2000 forintból.

Hozzávalók:

kb. 50 dkg Oreo – vagy Oreo jellegű – keksz, mivel különböző kiszerelésben kapható, ezért csak az összmennyiséget adom meg

8 dkg olvasztott vaj

6 dl habtejszín

25 dkg mascarpone

4 ek cukor

A keksz közel felét – úgy 22 dekányit – daráljuk le, keverjük össze az olvasztott vajjal, és lapogassuk le egy kanállal egy tortatálon, egy 26 centis tortagyűrűben. Tegyük hűtőbe.

Verjük habbá a tejszínt a mascarponéval és a cukorral (így egyszerre, nyugodtan!), majd tördeljünk bele a megmaradt kekszekből nagyjából tíz darabot. Amennyit jónak látunk, a lényeg, hogy díszíteni maradjon elég.

Tegyük a krémet az alapra, és simítsuk le.

Középre szórjunk tört kekszeket, a szélén díszítsük egész, vagy fél karikákkal.

Így.

Tegyük hűtőbe, de ha nagyon sürgős, tulajdonképpen fogyasztható is. Persze, ha áll, finomabb lesz.

Nem egyéves, de egy hölgy életkora, ugye, nem tartozik a nyilvánosságra…

Azért azt megmutatom, hogy feleennyi idősen ilyen volt a kis drága, az ő sport tortájával, amely szintén sütés nélküli, és gyors… atorta6

Annyi minden történik mostanában, hogy Bálint szülinapjáról meg nem írtam még, pedig elég jelentős, mivel már másodszülöttünk is nagykorúvá vált.

Nem a legjobb időpontban, karácsony után és épp Szilveszter előtt, 30-án született, úgyhogy amikor már épp egy nagyot sóhajtunk, hogy huhh, megvolt a karácsony, akkor csapunk a homlokunkra: Bálintnak meg itt a szülinapja! Meséltem már egyszer régen, de azért elmondom újra, hogy is volt ez. Valamikor december 20-a körül kellett volna papírforma szerint világra jönnie a gyermeknek, de valahogy nem akaródzott neki. Mivel 90%-ban biztos volt, hogy ő is császármetszéssel születik, a kiírt időpont előtt már be kellett vonulnom a kórházba, ott tanyáztam vagy két hétig. Szülőnők jöttek-mentek, én maradtam, mint valami kövület. Az egyik doki elment szabadságra, amikor visszajött, döbbenten nézett rám: “nahát, maga még itt van? Szegény…” Szóval, harmincadikán a saját orvosom nézegette a papírjaimat, vizsgálgatott, nyomkodott, vakargatta a fejét időnként, aztán megkérdezte: “ettél ma már valamit?” “Hát,” mondtam, “nem adtak, hátha ma műtét lesz…” “Ja, te már így készültél? Akkor menjünk…” Így született meg Bálint Szilveszter előtt egy nappal.
Másnap este a nővérek, beteghordók, az ügyeletes orvos kisebb bulit rendeztek a társalgóban, ahova engem is invitáltak, ott is voltam, bár azért nem táncoltam… Aztán éjfél után jött egy kismama szülni, és huss, mindenki szétrebbent.

Ennek volt most tizennyolc éve.

Szerettük volna emlékezetessé tenni ünnepeltünk számára a jeles évfordulót, ezért meglepetés bulit szerveztünk. A buli a mi fogalmaink szerint kicsit más, minta ahogyan általánosan értelmezik, nem a társaságban elkövetett féktelen alkoholizálás fedőneve, hanem olyan alkalom, amikor huzamosabb ideig jó társaságban múlatjuk az időt, mondjuk, a hétköznapitól eltérő módon.

Az ünnepelt és az ő anyja.

Éppen néhány hónapja nyílt egy jópofa biliárdozós-dartsozós hely itt Keszthelyen, ahol Bálint már járt a barátaival többször, és abszolút pozitívan nyilatkozott róla. Úgyhogy a férjemmel odamentünk, és megbeszéltük a tulajjal, hogy másnapra lefoglalnánk egy biliárdasztalt, két darts táblát, meg két asztalt úgy tizenöt-húsz főre. Már csak a barátokat kellett összetrombitálni, és ez ennek az időpontnak érzékeny pontja, mivel ilyenkor sokan elutaztak, elutaznak, épp megjönnek, vagy ideérnek, vagy nem, a hó miatt bocs mégsem tudunk, de azért hatra egész szépen összegyűltünk, és vártuk Bálintot – egy barátját kértük meg, hogy valami furfanggal csalogassa oda negyed hétre.

Mivel Bálint meglehetősen okos gyermek, ezért már sejtette, hogy valami szülinapi meglepetés készül, de azért illendően meglepődött.

Aztán beszélgettünk és játszottunk, ki így, ki úgy…

Annyian voltunk, hogy megettünk majdnem két egész tortát, amit erre az alkalomra készítettem.

Hát ez is megvolt.

Azért kicsit fura belegondolni, hogy jövőre, sőt, idén már ő is elmegy, maradunk a két kisebbel, és hát persze velük sem áll meg az idő.

Maholnap nagymama leszek.

– Tartsunk előrehozott házassági évfordulót – javasolta emberem két nappal az emlékezetes dátum előtt, és ennek az ötletnek az apropóját az adta, hogy valamiféle véletlenek egybeesésének köszönhetően négy gyermekünkből egy sem tartózkodott otthon két napig.

Kettesben maradtunk, ami azért ritkán esik meg.

Ez a tavalyi ajándékom.

Életem párja elő is rukkolt azzal, hogy menjünk el kettesben Hévízre, az Öreg Harangba, hisz’ úgyis régóta készülünk rá.

A fotó nyitvatartási időn kívül készült, mert egyébként a hely folyamatosan tele van. Forrás

Az Öreg Harang meglátogatása évek óta tervben volt, de valahogy mindig elmaradt. Különösen érdekelt, amióta 13 Gault&Millau pontot kapott, a környékünkön egyedül (tavaly ütötte meg ugyanezt a szintet a tapolcai Pura Vida). Nos, ami a legjobban tetszett: dacára az országos ismertségnek, semmiféle hype-szaga nincs a helynek. Látszik, hogy a tulajdonos srác, Gábor ugyanígy csinálta a helyet a pontok előtt, és most a pontok után is. Nagyon laza, megfordult a fejemben, hogy aki nem tud akklimatizálódni a helyhez, könnyen ledobja a láncot az egészen közvetlen stílus miatt. Az jutott eszembe, hogy ez amolyan falusi vendéglátás felső fokon, ahol extra ételt kapsz Gabi bátyától, az ő saját stílusában.

– Na, üljetek le oda, kaptok inni, aztán majd jövök, mesélek, de sokat kell várni, azt most mondom – adta elő őszintén, mi várhat ránk, de az ijesztgetés dacára mi elfoglaltuk a mutatott helyet. Jött is hamarosan egy másik pincér, Balázs, hozott inni, és megkaptuk az étlapot is.

– Itt van, ezt olvassátok el, aztán jövök, mondom a többit – tért vissza hozzánk Gábor, és azért odacipelt egy viszonylag nagy táblát, amelyre különböző állatok – kecske, liba, juh, marha, disznó, szamár – voltak rajzolva, mellettük árak. Igazi rejtvény volt ez, izgatott is bennünket.

Forrás

Gábor újabb érkezése aztán fényt derített mindenre. Addigra tudtuk, hogy mindkét levesből kérünk, ezt megjegyezte, majd elkezdte sorolni a táblán látható állatok egyes részeiből készülő főételeket – már a másodiknál lemaradtam… A vége felé kapcsolódtam be újra:

– …szürkemarha bélszín vagy hátszín zöldbors mártással, mangalica karaj egregyi raguval…

– Bocs – vágtam közbe – a szürkemarhához a zöldbors mártáson kívül mi van?

– Hát ilyen mindenféle izé, most nem fogom elmondani, jó lesz az, hidd el.

Elhittem. Rendeltünk. És nagyon jókat ettünk, mígnem úgy kilenc óra magasságában egyszer csak lecsaptak a szúnyogok. De valami olyan erővel, hogy én ilyet nem emlékszem, mikor tapasztaltam. Egyszerre tízet, tizenötöt hajkurásztam el magamról, miközben próbáltam elfogyasztani az időközben megkapott levest, ami pikáns kecskeragu volt, fantasztikusan puhára főtt hússal, rendkívül ízes – noha kicsit sós -, sűrű lében.

– Hogy ízlik? – kérdezte a tulaj felénk jártában.

– Fogalmam sincs – mondtam kétségbeesve – minden energiámat leköti a szúnyogokkal szembeni harc…

– Hát ja, Hévíz tavaly kétmilliót spórolt a szúnyogirtáson, idén sem nagyon permeteznek, úgyhogy ez van. Egyedül engem nem csípnek, szerintem utálnak már, mert mindig itt vagyok… – mondta elmélázva, csak úgy maga elé Gáborunk, akit ekkorra már szívünkbe zártunk, és egyfolytában azon gondolkodtunk, kire emlékeztet.

Fehérboros hagymaleves cipóban.

A levesekre egyáltalán nem, de aztán a főételekre tényleg viszonylag sokat vártunk, közben mindenhonnan hallottuk, ahogy tenyerek csattannak meztelen bőrfelületeken, a vérszívó dögök a többi asztaltársaságot sem kímélték. Azt kívántam, amit huszonhat éve soha, hogy bárcsak valaki dohányozna az asztalunk közelében, legalább egy kicsit elmennének ezek a szemét szúnyogok.

– Te Gábor, nincs valami füstölőtök, akármi? – kérdeztem már-már sírva a tulajt, aki erre csodálkozva visszakérdezett:

– Mér’, a Balázs nem hozott?

– Hát nem…

A főnök úr térült-fordult, majd Balázs megérkezett egy spirál szúnyogriasztó-füstölővel, aztán ő egy spray-vel, amiből én jócskán fújtam magamra, hogy legalább a vacsora hátralevő részét hadd élvezzem.

Lehetett is, egyébként, minden nagyon finom volt, olyannyira, hogy a végére még császármorzsát is kértünk, amiről ismerőseink ódákat zengtek, így aztán kíváncsi voltam, mitől olyan különleges.

A császármorzsa.

Nos, a császármorzsa valójában császárprósza: nincs addig sütve a tészta, hogy szétváljon morzsáira, hanem amolyan aludttejes prószát készítenek, amit kis kockákra vágnak, és ehhez adnak finom lekvárokat. Tényleg jó, egyébként.

A szomszéd asztalnál közben fizettek, Gábor odatelepedett melléjük, és kedélyes beszélgetés közben összeírogatta, mit fogyasztott az idősebb házaspár, majd grátisz pálinkát is hozott nekik. Utána hozzánk is odajött kicsit, és látszott, őszintén érdekli, hogy érezzük magunkat. Elmeséltük neki, hogy épp a huszonegyedik házassági évfordulónkat igyekszünk emlékezetessé tenni, mire nekünk szegezte a kérdést:

– Üzenetet kaptatok?

Néztünk nagy értetlenül, hogy mit? Mire felvilágosított bennünket:

– Az asztalon ilyen kis cetli nem volt? Üzenet. Mindenkinek jár egy üzenet, nektek meg főleg, ha már évforduló, meg négy gyerek. Várjatok, hozom.

Hozta.

Örültünk. Fizettünk. Elindultunk. És rájöttünk: Szőke András. Rá emlékeztetett.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Még a nyár folyamán történt, hogy megkerestek egy különleges felkéréssel: az alsópáhoki Kolping Hotel idén ünnepli 20. születésnapját, és ennek okán rengeteg programot, előadást és eseményt szerveztek/szerveznek házasság, család, gyereknevelés témában. Az egyik programsorozat arra az elképzelésre épült, hogy minden hétre hívnak előadónak egy-egy ismert embert, olyan személyeket, “akik az élet valamely területén sikereket értek el, és mindemellett a család is kiemelt helyen áll az életükben” – állt a levélben.

Mit mondjak, nagyon megtisztelő volt számomra, hogy amolyan helyi nevezetességként engem is felkértek, méghozzá többek között olyan nevek mellett, mint Egerszegi Krisztina, Gundel Takács Gábor, Kecskés Karina, Kovács András Péter, Vekerdy Tamás, Léber Barbara… Szóval, egészen meghatódtam.

Az eddigi vendégek – ide kerülök majd én is.

Ráadásul a szálloda felajánlotta, hogy nemcsak engem, de egész családomat is vendégül látnák a kiválasztott hétvégére. Már csak azt kellett eldöntenünk, melyik hétvége legyen ez a bizonyos – és mivel elsőszülött Nóra lányunk 20. születésnapja éppen egybeesett az egyik választható időponttal, arra voksoltunk. Így kerültem a programba november 5-re, szombatra, délelőtt 10 órára a következő témával: hogyan vonhatóak be a gyerekek a házimunkába, illetve miért jó közösen főzni?

Nóri szülinapja november 4-én van, ez most péntekre esett, ezen a napon kezdődhetett el hétvégi kiruccanásunk; vicces, ha belegondoltok, összeszedtünk a cuccainkat, beültünk a kocsiba, majd úgy 12 kilométerrel odébb kiszálltunk, lévén, hogy Gyenesdiás Alsópáhoktól nagyjából ennyire van. Legalább senkinek sem lett hányingere a sok utazástól…

Az előzetes egyeztetés során jeleztem az étteremfőnöknek, hogy nálunk családi esemény lesz éppen az érkezésünk napján, erre teljesen készségesen megkérdezte tőlem, hogy a Bobó vigye majd ki a tortát? Halvány gőzöm sem volt arról, ki az a Bobó, de hát, gondoltam, hozza csak ő a tortát, abból baj nem lehet. Felhívta a figyelmemet, hogy Bobó háromnegyed 7 és 7 óra között tartózkodik az étteremben, tehát a köszöntést mindenképpen erre az időpontra kell időzíteni. Szégyellem magam, de a munkám miatt – ahogy ez velem oly sokszor megesik – jó későn tudtunk indulni. 6.50-re estünk be az étterembe, a felszolgáló, Aki Mindent Tudott, kétségbeesve rohant hozzám, hogy a Bobó már itt van, a Bobó már itt van, majdnem lekéstük! De ki az a Bobó…? Néztem körbe, és meg is találtam hamar a gyereksereg gyűrűjében: jé, egy víziló! Aztán pár perc múlva már jött felénk a tortával, nyomában pedig egy cirka húsz fős gyerekcsapattal.

És íme, az ünnepelttel:

Bobó a hotel saját figurája, olyannyira komoly, hogy egy évvel ezelőtt eljegyzett magának egy víziló lányt, Mimit, akivel idén októberben összeházasodtak. De teljesen komolyan, akkora esküvőt szerveztek nekik a szállodában, hogy akárki megirigyelheti. Mimit a szálloda igazgatója vezette vőlegényéhez.

Volt rendes meghívó, csokor, kis ajándék a megjelenteknek, lagzi, esküvői torta, zene, tánc, minden!A vízilópáros ruháját Léber Barbara tervezte.

Nos, ez a híres Bobó hozta ki nekünk a tortát. Másnap ismét találkoztunk, amikor is én megtartottam a foglalkozást, ami miatt tulajdonképpen ott tartózkodtunk – ezt követően jött Bobó, hogy összeálljunk egy közös képre, amely majd felkerül arra a bizonyos falra, amit fentebb mutattam. A foglalkozás lányaim segítségével klasszul sikerült, mindenki örömmel gyártotta a csokis banánokat és a kókuszgolyókat magának, sőt, volt, aki egész családját ellátta desszerttel.

15000002_1325118730831556_88213552993731820_o

15002400_1325118830831546_4686176822291153151_o

Aztán jött a fotózkodás Bobóval, és amikor már csak magunk maradtunk – a fotós, a lányaim, ő, meg én – megpróbáltam rávenni, vegye le az álarcot, hadd lássam már, ki bújik meg a jelmez alatt – de nem volt hajlandó. Sőt, meg sem szólalt, mert hogy Bobó nem beszél, viszont mindent remekül el tud mutogatni. Őrzik a titkot.

Az én kis foglalkozásom végeztével már csak szórakoztunk: szaunáztunk, fürödtünk, a férjemmel vártuk az öt órát, mert egy egészen érdekes program ígérkezett: Szabó T. Anna és Dragomán György, a költő-író házaspár érkezett a kávézóba, hogy egy klassz beszélgetést halljunk velük. De erről majd mesélek máskor.

Felejthetetlen hétvégénk volt.

Gyertek a Facebookra is! Beszélgetni, lájkolni, nézegetni...

Szülinapi előkészületek

Hasonló bejegyzések:

Csoki a köbön – szülinapi torta

Hasonló bejegyzések:

Az idei utolsó szülinap

Hasonló bejegyzések:

Ma van a szülinapom-pom-pom-pom

Hasonló bejegyzések:

Zsófi és a lókakis játék

Hasonló bejegyzések:

11.

Hasonló bejegyzések:

A névnapos ajándéka

Hasonló bejegyzések:

Ajándékom

Hasonló bejegyzések:

Szülinap és kosárlabda-torta

Hasonló bejegyzések:

18 éve

Hasonló bejegyzések:

Boldog szülinapot zenék – amiket mi szeretünk

Hasonló bejegyzések:

Babák és Barbie-k

Hasonló bejegyzések:

Alibi fotózás és a meglepetés szülinap

20 éve együtt

19.

Szülinapok, torták

Oreo torta sütés nélkül, 20 perc alatt

18. szülinap, meglepetés buli

Házassági évforduló az Öreg Harangban

Szülinap Bobóországban